Mentsük meg a kisbabákat

Abortusz - Küzdelem az abortusz ellen! 

Nagy Figyelmeztetés
Értesíts mindenkit
Klikk Ide
Honlap-menü
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
faky.wordpress.com PageRank
Tégy az abortusz ellen

„Egész Európának irányt kell változtatnia az életvédelem területén” – interjú Johan Lundell-el, a svéd ProVita mozgalom vezetőjével December 28-án, Aprószentek ünnepén „Békét az anyaméhben” jelszóval életvédő zarándoklatot tartottak Budapesten az Alfa szövetség szervezésében. Aprószentek ünnepe azokra a kisdedekre emlékezik, akiket Heródes öletett meg a gyermek Jézus keresésekor. A budapesti zarándoklaton beszédet mondott Johan Lundell a svédországi ProVita életvédő mozgalom igazgatója, a „Ja till Livet” – Igen az életre – szervezet főtitkára, aki csütörtökön délelőtt telefoninterjúban számolt be műsorunknak az eseményről: „Rendkívül nagy élményt jelentett, hogy olyan sok fiatal vett részt a találkozón. A felvonulók számos országból érkeztek, legalább száz volt a lengyel résztvevő. Hét ország életvédő képviselője tartott beszédet. A fiatalok megértik, hogy fontos kérdésről van szó. Nem lehet úgy bánni a meg nem született élettel, mint ahogy ma ezt a legtöbb európai országban teszik. Nagyon fontos volt ez a találkozó és biztos vagyok abban, hogy a jövőben ezt újabb kezdeményezések, felvonulások, összejövetelek, szemináriumok, konferenciák követik. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet az életvédelem terén Svédországban, Johan Lundell a következőket válaszolta: „Svédország az egyik legrosszabb hely ebből a szempontból. Évente 38 ezer abortuszt hajtanak végre a 9 millió lakosú országban. A szülőknek nincs joguk ahhoz, hogy tudjanak 12 év feletti leánygyermekük terhességéről és annak megszakításáról. Az egészségügyi dolgozók számára egyáltalán nem létezik az a lehetőség, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadják az abortuszban való részvételt. Egy 16 éves lányt hagytak meghalni a műtét elvégzése után. Anyja nem tudott a terhességről. A svéd parlamentben elmondta: ’ha tudtam volna, hogy lányom terhes, akkor ma élne’. Svédországban továbbá rendkívül magas a tizenéves lányok művi vetélésének száma. Európa egyetlen országa vagyunk, ahol a terhesség megszakítást minden indoklás nélkül lehet kérni” – tette hozzá Johan Lundell. Mi a keresztények feladata ebben a helyzetben? – Egész Európának irányt kell változtatnia. Nem tekinthetjük az abortuszt megoldásnak. Semmit sem old meg, mint ahogy ezt az elmúlt 35 év bizonyítja. A nők mellé kell állnunk, és fel kell kínálnunk számukra alternatívákat az abortusszal szemben. Láttam Magyarországon olyan kormány által finanszírozott plakátokat, amelyeken egy meg nem született gyermek látható a következő felirattal: „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de házaspárok ezrei várnak örökbefogadásra”. Miért nem lehet ezt a többi országban is megvalósítani? Miért nem állhatunk az élet oldalán? A társadalomnak nagy változásra van szüksége: közösen kell segítenünk a nőket, hogy az abortusz helyett az örökbe adást válasszák – mondta műsorunknak adott interjújában Johan Lundell svéd életvédő. Az alábbiakban közzétesszük december 28-án, a budapesti életvédő felvonuláson mondott beszédét: Jó napot, Budapest! Csodálatos érzés látni itt ezt a sok embert, akik mindannyian az Élethez való egyetemes jogot hirdetik. Melyik jog lehet fontosabb, mint a saját életünkhöz való jog ?! Minden más jog a megszületéshez való jogon alapul. Amikor a magyar országgyűlési képviselők elfogadták az új alaptörvényt, amely elidegeníthetetlennek nyilvánította az élethez való jogot, a svédországi miniszterek és politikusok bírálták azt. Svédországban a terhesség 18. hetéig szabadon elpusztítható a magzat. Svédországban, ha néhány gyermek túléli az abortuszt, születésük után nem gondozzák őket, hanem hagyják, hogy meghaljanak. Svédországban a szülőknek nincs joguk tudomást szerezni 12 éves lánygyermekük abortuszáról. Svédországban "jogos” a születendő gyermek nemének kiválasztása. Svédországban évente sok millió eurót költenek a magzatgyermekek nyaki redőzetének méricskélésére, hogy kromoszóma-rendellenesség esetén még „időben” el lehessen pusztítani őket, Svédországban az államgépezet arra kényszeríti az anyákat, hogy elhajtassák magzatgyermeküket, Svédországban SOHA még csak föl sem merül, hogy nem kívánt terhesség esetén esélyt kellene adni a nőknek, hogy gyermeküket örökbe adják. Svédországban az egészségügyi dolgozókat nem illeti meg a lelkiismereti szabadságon alapuló véleménynyilvánítás és az életellenes cselekményektől való tartózkodás joga. Ugye, Önök nem akarják, hogy Magyarországon is ehhez hasonlóan visszaélhessenek az emberi jogokkal? Egészen biztos, hogy nem akarják! Jó hír, hogy az életvédők ma már egész Európában kezdenek együttműködni. Az élet kultúrája érdekében az emberek mindenfelé szervezeteket hoznak létre, és felszólalnak a magzatgyermekek érdekében. Hozzunk létre nemzetközi szervezetet életvédő jogászok, védőnők, üzletemberek, politikusok és egyetemisták közreműködésével! Munkálkodjunk együtt azért, hogy száz és százféle módon mutassunk fel alternatívákat az abortusszal szemben! Dolgozzunk együtt olyan társadalmak megteremtéséért, ahol minden egyes gyermek életét tiszteletben tartják, akár Svédországban vagy Magyarországon! Több mint 250 évvel ezelőtt egy Anthony Benezet nevű férfi kemény munkába kezdett azért a jogért, hogy az ember szabadnak szülessen. Iskolákat nyitott a rabszolgák gyerekei számára, így adva nekik lehetőséget – az emberi méltóságnak érvényt szerezve – és emberi lényként bánt a gyermekekkel. Benezet úr után jött John Wesley, Tomas Clarkson és William Wilberforce, az emberiség hősei és a rabszolga-felszabadítási mozgalom vezetői. Végül minden rabszolga felszabadult – jogot kapott az élethez. Az abortusz negyven éve után itt az idő, hogy egy másik csoport is elidegeníthetetlen jogokat kapjon; azok, akiknek a hangja nem hallatszik, az apró gyerekek, a meg nem születettek. Eljött az ideje, hogy ezt a jogot minden meg nem született fiúnak és lánynak megadjuk! Mindannyian, akik itt vagyunk ezen a téren, mi mind tehetünk ezért. A meg nem születettek védelme egyetemes érvényű. Létre kell hoznunk az élet kultúráját, ahol minden férfi és nő nehézségek nélkül tudja támogatni az életet, szavazatával, anyagi és időráfordítással. Nem az „elvek az életért” mentenek meg csecsemőket, hanem a „cselekvés az életért”. Szükségünk van színházi előadásokra, YouTube videókra, festményekre, könyvekre, szobrokra, versekre és filmekre, - olyan művészi alkotásokra, amelyek az emberek szívéhez szólnak. Szükségünk van mindenféle foglalkozású emberre, hogy értelmükkel és minden igyekezetükkel támogassák az életet. Üzletemberekre, jogászokra, tanárokra, tudósokra, orvosokra, újságírókra és politikusokra. Önök is tehetnek a változásért. Önökön is múlik, hogy Magyarország egy még melegebb szívű és barátságosabb nemzet legyen, amely tiszteli az élethez való jogot, ami az emberi jogok között a legalapvetőbb.
hírek friss Hírek


Abortusz
Copyright MyCorp © 2024 Abortusz ellen
Ingyenes webtárhely uCoz
Abortusz